Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Ellenőrizzük járművünket egy hosszabb út előtt

Rendőrségi tanácsok húsvét ünnepére

Húsvét ünnepén sok család ül autóba és kerekedik fel, hogy meglátogassa a közeli és távoli rokonságot. Annak érdekében, hogy az utazás mindenki számára kellemes, és legfőképpen biztonságos legyen, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedési tanácsokkal látja el a gépjárművezetőket és a húsvéti vendégvárókat.

Az indulás előtt ellenőrizzük vezetői engedélyünk, és a jármű forgalmi engedélyének érvényességi idejét, hogy egy közúti ellenőrzés során ne érjen meglepetés ­– javasolják a rendőrök. Érdemes mindig az évszaknak megfelelő gumiabroncsot válaszani. Tavasszal, ha a hőmérséklet tartósan 7° C fölé emelkedik, és a reggeli fagyok is megszűntek, akkor javasolt a nyári gumiabroncsok visszaszerelése, a kerekek kiegyensúlyozása és a futómű ellenőriztetése. A gumicserénél vizsgáljuk át mindkét garnitúrát, kizárva ezzel az esetlegesen szálszakadt, kidudorodott gumikból eredő közúti baleseteket.

Tavasszal kicsit több kátyúval találkozhatunk, ezért mindig vezessünk körültekintően, a közúti jelzéseknek megfelelően. Ellenőriztessük szakemberrel a jármű elektromos rendszerét is, mivel a téli körülmények közötti használat jelentős terhelést jelenhetett az autónak. Győződjünk meg arról, hogy a jármű világító berendezései, és a kilátást biztosító egyéb berendezések – ablaktörlő, ablakmosó, szélvédőmosó folyadék – megfelelő állapotban legyen.

A húsvéti vendégvárással sok helyen együtt jár az alkoholfogyasztás is, ezért már jó előre döntsük el, hogy a járművünk kényelme, vagy az alkohol élvezete fontosabb számunkra. Amennyiben egyikről sem akarunk lemondani, úgy a társaságunk egy tagja vállalja a józan sofőr szerepét, vagy vegyük igénybe a taxik, illetve a sofőrszolgálatok nyújtotta biztonságot.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Forrás: BRFK 

A teljes cikk a jozsefvaros.hu oldalon olvasható.

Még több hír a Belvárosból

Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani a budapesti mérkőzések miatt
Nyílászárócsere, kerékpárvásárlás, állattartók segítése – több, a lakosságot segítő támogatásról határozott a döntés-előkészítő tanács (DET) május 27-i ülésén. A veszélyhelyzet alatt, amíg a...
Az önkormányzat szerint, ha engednének a terasznyitási kéréseknek, nagyon lecsökkenne a parkolóhelyek száma.
Felhívás nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalok részére
Szeretettel várjuk a kerületi gyerekeket az önkormányzati gyereknapon, május 30-án a Teleki téren délelőtt 10 órától.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzat által 2020. évre kiadott várakozási hozzájárulásának érvényességi ideje
Budapesten egyedülálló módon az ingatlanfejlesztők és az önkormányzat közösen és egységesen újítja meg a közteret Terézvárosban: az együttműködés nyomán már ősszel rendezettebb és zöldebb lesz a...
Vasárnap mondd el! címmel egyfelvonásos musicalt mutat be online a Madách Színház: Andrew Lloyd Webber és Don Black művének premierjét június 11-én, 12-én és 13-án láthatja a közönség.
Javaslatkérés Belváros Egészségügyéért Díj adományozására
Május 17-től megnyílik a szavazás Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetésének ötleteire. Ha elegendő szavazatot kap Zöld Budapest-kategóriában, akkor az „Andrássy úti fordított...
Tájékoztatjuk önöket, hogy a „Gyermekeink védelmében” elnevezésű informatikai rendszer továbbfejlesztésével összefüggő módosításáról szóló Kormány rendelet 2021.május 14-től hatályon kívül helyezi a...
Fairplay foci bajnokság Józsefvárosban
Ismét látogathatók lesznek a Magyar Állami Operaház előadásai, a jegyértékesítés hétfőn kezdődik.
Lezárult a VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat, a bírálóbizottság döntése alapján a Molnár Antal Zeneiskola költözhet az ingatlanba - tájékoztatta a...
A magyar cigányság hőseiről szóló, Együtt, szabadon című, új kiállítással nyílt meg a hat hónapos járványügyi szünet után a Terror Háza Múzeum.
Előreláthatóan április 24-én, szombaton megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai Magyarországon, így Józsefvárosban is.
Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői közössége. Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának 19/2007. (V. 30.) B-L. Ö. többször módosított rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét, ezen...

A címlapról

A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Június 16-tól lezárják a Lánchidat, és elkezdődik a hídon a...
Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani...
A műanyag evőeszközök és szívószálak mellett még sok más, gyakran...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MVM...

Könyvajánló

A helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság közötti egyensúly kialakítása
Forradalom van készülőben az irodai kalitkákban világszerte!
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.