Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Hivatalosan is megnyílt a Kőbányai úti Eiffel Műhelyház, az elmúlt évtized egyik legnagyobb hazai kulturális fejlesztése.

A több mint 33 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a 200 méter hosszú, 100 méter széles, öthajósbazilika-méretű egykori vasúti járműjavító csarnokból mára a Magyar Állami Operaház európai viszonylatban is egyedülálló műhely-, raktár-, próba- és képzési központja jött létre.

Az 1800-as évek közepén nagy lendületet kapott a magyar vasútépítés, amivel párhuzamosan a józsefvárosi pályaudvarról kiinduló hatvani vonal mentén – nagyjából a Kőbányai út, a Hungária körút, Vajda Péter utca, illetve az Orczy út által határolt hatalmas ipari területen – megkezdődött a vasúti járműgyártás is. Az 1870-es évekre itt jött létre hazánk egyik legfontosabb vasúti járműjavítója, a Magyar Királyi Államvasutak Budapesti, majd Északi Főműhelye. Az utóbbihoz tartozó, 1885-ben épült, több mint 20 ezer négyzetméteres Eiffel-csarnok építészeti szempontból is jelentős, a maga idején korszerű épület volt. Az Európa-szerte ismert acélszerkezet-tervező és hídépítő mérnök, Feketeházy János tervezte, akinek nevéhez fűződik többek között a Szabadság és a Mária Valéria híd, az operaház acélszerkezetének, illetve a budapesti Fővámház, a mai Corvinus Egyetem ugyancsak acél tetőszerkezetének a megépítése.

A mozdonyjavító műhelycsarnoknak ilyesformán semmi köze nincs a névadó Gustave Eiffelhez. Az Eiffel-csarnok elnevezést a benne dolgozó vasúti munkások ragasztották rá, feltehetően azért, mert a szerkezete feltűnően hasonlít a nagyjából ugyanebben az időben épült és az Eiffel Iroda által tervezett Nyugati pályaudvaréhoz.

Szentélyből műhely

Az „Északi” egészen 2009-ig működött járműjavítóként, majd végleg bezárta kapuit, és a környék elhagyott ipari létesítményeinek egyike lett. A 2011-ben az Opera élére kerülő Ókovács Szilveszter egyik legfontosabb feladatának jelölte ki az intézmény leromlott állapotú és a Budapesten szerteszét szórt háttérbázisainak, köztük a díszlet- és jelmezműhelyeknek, -raktáraknak egy helyre költöztetését. A lehetséges helyszínek közül az Eiffel-csarnokban látta a legnagyobb fantáziát, már csak a hatalmas belmagassága, méretei miatt is. A tervezést a közelmúltban elhunyt Ybl- és Széchenyi-díjas építész, Marosi Miklós, a Közti – Középülettervező Zrt. stúdióvezetője irányította úgy, hogy mindvégig szem előtt tartotta az általa „a magyar vasúttörténelem egyik legfontosabb szentélyének” nevezett Eiffel-csarnok műemlék voltát. Miközben a tervek természetesen igazodtak a jövőben funkcióhoz, az elsődleges szempont mégiscsak az volt, hogy „bemutassa ennek a háznak az értékét, szépségét, azt a csodálatos acélszerkezetet, amely valami isteni véletlen folytán megúszta a világháborúkat”.

Forrás: demokrata.hu

Még több hír Kelet-Pestről

Sikeresen zajlik kerületünkben a még 2019-ben elindított, kerületi óvodapedagógusoknak szóló „Fogadd el, fogadj el!” nevű érzékenyítő képzés.
A Kőbányai Önkormányzat értesíti a lakosságot, hogy Budapest X. kerület területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre az országos központi szúnyoggyérítési program keretén belül.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
Berobbant a vakáció, ezzel együtt június 20-án megnyitotta kapuit a kertvárosi nyári napközis tábor, amely mostantól 10 héten át, augusztus végéig nyújt felejthetetlen szórakozást az általános...
Szent László Napok Kőbányán június 23-27.!
Közel három éves szakmai előkészítő munka után adták át Rákosmentén az Országos Görpark Program legújabb pályáját.
Június 10-én a Mátyásföldi Fecskefészek Óvoda Farkashalom utcai tagintézményében folytatódhatott a még 2019-ben elindított, kerületi óvodapedagógusoknak szóló „Fogadd el, fogadj el!” nevű...
A tervek szerint június végén, július elején költöznek ki az Újhegyi Orvosi Rendelőből a felnőtt- és gyermekháziorvosi ellátások, a védőnői szolgálat, illetve a fogászat.
Népszerűnek bizonyultak a Kőbányai Önkormányzat által meghirdetett „online” játékok, fejtörők.
A Budapesti Zsidó Hitközség és a XVI. kerületi Önkormányzat szervezésében tartottak mártírmegemlékezést a tegnapi napon a Rákosszentmihályi zsidó temetőben.
Rákosmente Önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan – a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően – az idén is folytatja az „Ültess egy fát gyermekednek!” programot.
A Népligetnél folytatódott a BKK köztisztasági akciója, amelynek keretében partnereivel közösen kéthetente újabb és újabb helyszínt tisztítanak meg és tesznek élhetőbbé.
A múlt héten megkezdett program folytatásaként, újabb 160 kerületi óvodás ismerkedhetett a sport játékos oldalával ma délelőtt az IKARUS-sportpályán.
A HungAIRy LIFE integrált projekt egyik fő feladata a levegőminőségi tervekben foglalt célok elérésének támogatása, azok felülvizsgálatában való aktív részvétel. Ez utóbbi a projektben partner 10...
Az elmúlt időszakban a felmerült lakossági igényekre figyelemmel a Kőbányai Önkormányzat megvizsgálta Kőbánya Gyárdűlő városrészében a forgalomcsillapítás lehetőségeit.
A MÁV-HÉV Zrt. tájékoztatása értelmében, karbantartási munkálatok miatt az Árpádföld megállóhelynél található Fácánkert utcai közúti-vasúti átjáró lezárását tervezik.
Az 50. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Kelet-Pest területi fordulójának adott otthont a Sashalmi Tanoda ma délután.
Az elmúlt 30 év legjobb eredményeiről számolt be a kőbányai rendőrkapitány a testületi ülésen.

A címlapról

A négy hónapja tartó ukrajnai háborúban a gyors tűzszünet Európa...
Háromnapos NATO csúcs kezdődött Madridban, az ülésen Magyarországot...
A rendőrség közzétett egy figyelemfelkeltő videót arról, hogy...
Köztudott, hogy kötelező biztosítás és érvényes műszaki vizsga...
A család, az oktatás és a kultúra is erőforrás az ország számára –...
Egy európai kutatás szerint Magyarországon és Olaszországban a...

Könyvajánló

Nyáron kevés jobb érzés van attól, mint elnyúlni valahol a vízparton, a napernyő alatt, elővenni egy jó könyvet és csak falni a betűket. Sokaknak ez az igazi feltöltődés, a nagybetűs PIHENÉS.
Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel.
A 2019 végén kezdődött világméretű koronavírus-járvánnyal, a karanténnal, az életünk megállításával-lelassításával olyan teljesen újszerű helyzetben találtuk magunkat, hogy nem voltak fogalmaink az új, nyelven kívüli jelenségek elnevezésére.
A különleges írói stílussal rendelkező, kissé titokzatos Bucsi Mariann írónőt egy rendhagyó interjú keretén belül kérdezte több ismert és elismert ember, így közelebbről is megismerhetjük hazánk egyik feltörekvő szerzőjének életét.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Városban élünk. Vannak, akik figyelembe veszik az ezzel járó szabályokat, amik az együttélést szolgálják.
Értem én, hogy Putyint büntetni akarjuk. De biztos, hogy így kell?
Pénteki munkanap, 11:45, az Erste számlák nem elérhetőek Dzsordzsal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech