Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Ha tudatosabban fejlesztjük a városok zöldterületeit, egészségesebbek lesznek a lakóik? Erre a kérdésre keresi a választ kilenc európai város a Hegyvidéki Önkormányzat vezetésével egy új, uniós támogatással megvalósuló projekt keretében.

Breda (Hollandia), Espoo (Finnország), Limerick (Írország), Messina (Olaszország), Poznań (Lengyelország), Santa Pola (Spanyolország), Szucsáva (Románia), Tartu (Észtország) képviselői, valamint a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodájának munkatársai tartottak megbeszélést a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Az összejövetelre a 2019-ben indult „Zöld környezet és egészség” program keretében került sor.

„Célunk, hogy a jó példák alapján bemutassuk egymásnak, hogyan lehet a zöldterületeket az egészségmegőrzéssel összekapcsolva gondozni, fejleszteni” – foglalta össze a XII. kerület által irányított nemzetközi projekt lényegét Kovács Lajos, a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Bizottságának elnöke. Jó példaként hozta fel az önkormányzat és a Szent Ferenc Kórház együttműködésével kialakított normafai kardioösvényt, ami a szív- és érrendszeri betegséggel, magas vérnyomással élőknek, valamint cukorbetegeknek nyújt segítséget a betegségmegelőzéshez és az állapotfelméréshez.

A kardioösvényt bejárók maguknak mérhetik pulzusukat, az eredményeket pedig a helyszínen található ládába bedobva a kórház kapja meg és értékeli ki. Ahol baj van, ott felhívja a beteget – számos műtétre került már sor annak köszönhetően, hogy még időben derült ki a szívprobléma. Kovács Lajos szerint a kardiösvény nagyszerű példa a zöld területfejlesztés és az egészségügy összekapcsolására, de számos más megoldás is létezik, ezeket tanulják és veszik át egymástól a programban résztvevő városok.

„Míg a korábbi pályázati programjaink 100%-ban a környezetvédelemhez kapcsolódtak, ezúttal egyesítjük az egészségügyi és zöldkérdéseket” – egészítette ki az elhangzottakat Rózsa Zoltán, a Hegyvidéki Zöld Iroda vezetője. Ezzel, mint fogalmazott, izgalmas egyeztetés és közös gondolkodás veszi kezdetét, hiszen eddig nem feltétlenül úgy tekintettek zöld területeinkre, mint a prevenció és rehabilitáció, vagy a közösségépítés fontos eszközeire.

Kállay Tamás, a projekt vezető szakértője elmondta, hogy a nemzetközi együttműködés négy fő témakörre fókuszál. Egyrészt arra, hogyan tudják a városi zöldfelületek hatékonyan csökkenteni a hőmérsékletet, aminek az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbá és szélsőségesebbé váló hőhullámok idején van nagy jelentősége. A növényzet levegőminőségre gyakorolt kedvező hatásait is vizsgálják, emellett a zöldterületek terápiás célú hasznosítási lehetőségeit veszik górcső alá. A városi parkok általános jóléti funkcióira is szeretnének ráerősíteni, hiszen a testmozgástól a közösségi programokig sokféle, a testi-lelki egészségmegőrzés szempontjából fontos tevékenység kötődhet ezekhez a helyekhez.

A fenntartható városfejlesztés érdekében meghirdetett európai uniós URBACT programra tavaly mintegy kétszáz konzorcium jelentkezett, közülük huszonhárom kapott lehetőséget a közös munkára. A Hegyvidéki Önkormányzat vezetésével létrejött konzorcium tevékenységének első szakasza most ér véget, ezért hamarosan beadnak egy újabb pályázatot, hogy az elkövetkező két évben a résztvevő városok elkészíthessék az „egészségtudatos zöldinfrastruktúra akciótervüket”. Ez azt jelenti, hogy minden résztvevő városban az egészségügyi szervezetek, zöldterület-fejlesztéssel foglalkozó intézmények és a civilek bevonásával fognak az adott helyszínre szabott terveket létrehozni és megvalósítani.

(forrás: hegyvidek.hu)

Még több hír Budáról

2021-ben több alkalommal is újra megszervezik a tavaly nagy sikert arató, izgalmas programot, amely a Budai Várnegyed három különleges helyszínét mutatja be egy tematikus séta során.
Felújítás és rendelési szünet is lesz a Lotz Károly utca 8-10. szám alatti rendelőben.
A kora esti órákban a III. kerületi Szentlélek téri végállomáson rátámadtak a 134-es autóbusz vezetőjére. Az incidens előzménye az volt, hogy a járművezető az Újmegyeri téri megállóhelyen...
A Fonó új irodalmi-zenés sorozatában népköltések találkoznak kortárs költők műveivel, ismert színészek kiváló muzsikusokkal.
A padel a tenisz, valamint a fallabda (squash) ötvözete, egy 10 x 20 méteres „mini teniszpályán” zajlik és egyre népszerűbb Magyarországon is. Hétfőtől az Újbudai Sportcentrumnál létesült új pályán...
A Normafa forgalmának csökkentése, az erdőterület védelme érdekében a közelmúltban megépült az Eötvös út Normafát elkerülő szakasza, és a Konkoly-Thege úti régi murvás parkoló területén új,...
Június első szombatján ismét sétákkal, kóstolókkal és zenés programokkal várják a pincészetek a vendégeket. Nézzétek csak a programokat, egészen biztosan van közöttük olyan, ami nekünk, ittlakóknak...
Öt év telt el a Zűrös banda első lemeze óta, amely rögtön megjelenése után robbantotta a nemzetközi toplistát, felkerült a legrangosabb felületre, a World Music Charts Europe-ra.
Csőtörés miatt szünetel az ivóvízellátás a főváros II. kerületének egy részén, a Verecke út környékén; egyes háztartásokban második napja nincs víz.
Ügyességi pálya festés gyerekeknek – Várjuk az alkotó kedvű szülőket is!
Sokan jelentkeztek a Mechwart-ligetben két helyszínen kialakított egy-egy magaságyásért, de mint Őrsi Gergely polgármester elmondta, sajnos, egyelőre nem tudtak mindenkinek lehetőséget biztosítani.
Mi történik most, hogy megszűnik az ingyenes parkolás és hogyan segít a Budavári Önkormányzat?
A rendőrség keresi azt a férfit, aki egy húsklopfolóval rongált meg több jegy- és csomagkiadó automatát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Tájékoztatjuk Önöket a Helyi Választási Bizottság határozatáról, amely értelmében dr. Jeney Jánosné önkormányzati képviselő lemondása miatt megüresedett mandátumot a jelölő szervezet (FIDESZ-KDNP)...
Már dolgoznak a Fazekas utcában, ahol a korábbi pártiroda helyiségéből alakítanak ki orvosi rendelőket vízivárosi körzetek céljára, várhatóan a nyár végére.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megkezdte a tulajdonában lévő kerületi bérlakások felújítását “A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és...
Nem lehet tudni, mikor szűnik meg az ingyenes parkolás, így az újbudai önkormányzat minden meglévő és érvényes parkolási engedélyt automatikusan meghosszabbított. Egy egész évvel.
A Testnevelési Egyetem még tavaly zárta le az egyetem Győri úti kapuit s így megszűnt a lehetőség az átjárásra a környéken élők számára.

A címlapról

A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Június 16-tól lezárják a Lánchidat, és elkezdődik a hídon a...
Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani...
A műanyag evőeszközök és szívószálak mellett még sok más, gyakran...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MVM...

Könyvajánló

A helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság közötti egyensúly kialakítása
Forradalom van készülőben az irodai kalitkákban világszerte!
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.