Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

hirdetés

Ön is hirdetne?

75. születésnapja alkalmából a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte díszpolgárunkat, Jávori Ferenc „Fegya”-t dr. Tóth József polgármester. Jávori Ferenc Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, a Budapest Klezmer Band alapítója és vezetője. Huszonöt éve él a XIII. kerületben. Több mint 30 éve a Budapest Klezmer Band vezetője. 

75. születésnapja alkalmából a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte díszpolgárunkat, Jávori Ferenc „Fegya”-t dr. Tóth József polgármester.

Jávori Ferenc Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, a Budapest Klezmer Band alapítója és vezetője. Huszonöt éve él a XIII. kerületben. Több mint 30 éve a Budapest Klezmer Band vezetője. Fontos szerepet játszik a klezmer népszerűsítésében, miközben otthonos a klasszikus zenében és a musical műfajában is. Kárpátalján született, gyerekkorát szülővárosában, soknemzetiségű környezetben töltötte, ami még fogékonyabbá tette őt más kultúrák befogadására. Mindig is érdekelte a klezmer zene, ezért felkereste Galambos Gyula cigányprímást, akitől klezmert tanult. 1967-ben felvételt nyert a drohobicsi Zeneművészeti Egyetem hegedű tanszakára, itt zongorázni is tanult. Az egyetem elvégzése után Nagyszőlősön és Huszton is tanított zenét. 1976-ban áttelepült Magyarországra, zenekari hegedűsként került a Budapesti Operettszínházba. Az 1980-as évek végén ismerkedett meg jobban a klezmer zenével az Egyesült Államokban, ennek hatására 1990-ben megalapította a Budapest Klezmer Bandet, amellyel nemzetközi szinten is komoly sikereket ért el. 1990-es években Több sikeres zenés darabot írt, például a Menyasszonytáncot, amely a világ első klezmeroperettje. 2008-ban a budapesti Müpában Purimtól a Menyasszonytáncig címmel tartotta meg szerzői estjét. Munkásságát 2014-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

A köszöntésen részt vettek a kerület alpolgármesterei, Holopné Schramek Kornélia, dr. Puchner Gábor és Csiga Gergely, valamint dr. Bujdosó Sándor jegyző is.

Forrás: bp13.hu



Még több hír Észak-Pestről

Várhatóan június első felében elkezdődhet az újpesti Rózsa utca felújítása, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a közbeszerzési eljárás nyertese, a Swietelsky Magyarország Kft. aláírta a...
Teljesen megújult a BVSC-Zugló Tatai úti labdarúgó utánpótlásközpontja, az 1,285 milliárd forint értékű beruházást az egyesület TAO-forrásból, valamint az EMMI és a kerületi önkormányzat...
A kormány nemrég küldte el az UEFA-hoz, hogy nemcsak vállalja a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság házigazdájának szerepét, de garantálja, hogy a budapesti Eb-meccsek nézők előtt zajlanak majd....
A XIII. Kerületi Önkormányzat 2021-ben az éves költségvetésében helyet ad a közösségi költségvetésnek: összesen 60 millió forinttal támogatja – választókerületenként 4-4 millió forinttal – a...
Vágányfelújítás miatt május 2-ától egy hétig a 69-es villamos csak a Mexikói út M és Rákospalota megállóhelyek között jár - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Körülbelül 145-150 parkolóhely kap teljesen új burkolatot.
A PiacPlacc szombati és vasárnapi napokon kerül megtartásra 6:00- 13:00-ig.
A háziorvosi rendelőben az épület teljes felújításig szünetelnek a rendelések – itt vannak az új helyszínek!
Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője átadta a Varsó utca – Thököly út sarkán épített új teret. A Zöld Zugló program keretében megvalósult 1000...
A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitánysága körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 41 éves Kajdacsi Judit eltűnése ügyében.
Megkezdődhet a Széchenyi Fürdő szabálytalanul elbontott, első emeleti kabinsorának helyreállítása a fővárosi kormányhivatalának pénteken kiadott engedélyével.
Elkötelezettként az állatvédelem felé, kerületünk önkormányzata mostantól beengedi a négylábú házikedvenceket a hivatalba. Frissítőállomás is van az állatoknak, és az ügyfelek is bevihetik az...
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II.28.) önkormányzati rendelete alapján m e g h i r d e t i az...
S. Lajos nem kerti csapot ment szerelni slaggal a kezében. Ráadásul a kijárási tilalmat is megszegte, amikor megfejte a kocsikat a XIV. és a XI. kerületben.
A 80A trolibuszt kiváltva, a 80-as trolibusz április 7-től munkanapokon teljes üzemidőben közlekedik az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, ezzel bővítve a XIV. kerületi Füredi utcai...
Június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház "a kialakult helyzetre" tekintettel - írta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a...
A járványhelyzet miatt nem lehet biztonsággal megtartani, tovább kell várniuk a bolhapiac szerelmeseinek. Sem ezen (március 13-14.) sem pedig a következő hétvégén (március 20-21.) nem rendezik meg a...
Az elkövetőt a rablás után két héttel elfogták, azóta letartóztatásban van.

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.