Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Csányi Botond táncát értékelte a legjobbra az V. Zuglói Tehetségkutató zsűrije. A megmérettetés színvonalát tükrözi, hogy a legtöbb és a legkevesebb pontszámot kiérdemlő induló között csupán 7 pont volt a különbség. 

A zenéhez tökéletesen illeszkedő koreográfia, gyönyörű spicc, kifejező, fegyelmezett, pontos előadás – egyebek mellett ezeket mondták Botond táncáról. A szakmai zsűri tagja volt Turczi István József Attila díjas költő, Bogdán Péter, a Budapest Táncművészeti Stúdió Szakgimnázium igazgatója, Perczel-Kováts Orsolya énekesnő és a Pa-Dö-Dő együttes. A döntőben hét produkciót értékeltek.

Bitskey Bence, Zugló kulturális tanácsnoka azt mondta, örül, hogy egy olyan programot hívtak életre, amely a kerület egyik kimagasló eseménye lett, és szívügye, hogy minden évben megrendezzék a tehetségkutatót.

Forrás: zuglo.hu

Még több hír Észak-Pestről

Megrajzolták és bővítették a parkolókat a Szigeti utcában, ahol a forgalmi renden is változtattak, hogy rendezettebb és élhetőbb legyen a környék.
Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzatának Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottsága 49/2021. (IX.22.) TKLB. sz. határozatával döntött a 2021. augusztus 1-jétől hatályos...
Hagyományteremtő célzattal rendez családi napokat a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. az önkormányzattal közösen a Városligetben október második hétvégéjén.
Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett október 23-ai rendezvényeire.
Zene és képzőművészet találkozott azon a bensőséges ünnepségen, ahol az Erkel Gyula zeneiskola átvehette Somos Zsuzsa képzőművésztől a patinás intézmény névadójáról készített grafikát.
A Hegyvidéken különösen nagy gondot jelent az óvodai, bölcsődei vagy a szociális területen a megüresedő álláshelyek betöltése, jelentősrészt amiatt, mert a közalkalmazottak számára gyakorlatilag...
A Pedagógusok Szakszervezete a XIII. kerületi Önkormányzatot Eötvös József-emlékplakett kitüntetésben részesítette.
Az idősek világnapja alkalmából az önkormányzat a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ Bánki Donát parki Idősek Klubjában köszöntötte a kerületi nyugdíjasklubok szépkorú tagjait.
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely Újpalota Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve a 2022. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási...
A kéményseprés fontosságáról röviden
Bábszínház, állatbemutatók, humoros, ismeretterjesztő előadások, interaktív gyermekprogramok, uszadékfa kiállítás, rendőrségi kutyás show és gazdira váró kutyák is várják a családokat október 2-án a...
Önkormányzat csatlakozott az “Európai Kiváló Kormányzás Védjegy” elnyerésére kiírt pályázathoz. Kérem, hogy a kérdőív kitöltésével segítse a sikeres és eredményes pályázat előkészítését.
Marad az elmúlt időszakban tapasztalt állandó rendőri jelenlét az Örs vezér terén, sőt további intézkedésekkel erősítik a közbiztonságot és a köztisztaságot a kerületben, jelentette be közös...
A sport területén kimagasló teljesítményt nyújtó kerületi fiatalokat támogat az önkormányzat.
Társaságunk minden évben több olyan társasházi közös képviseleti, szövetkezeti elnöki találkozót szervez, amelyen a lakóépületek mindennapos kezelésén és üzemeltetésén túl más témákban is fontos és...
Közel 40 zuglói, saját fenntartású intézmény energiafogyasztási adatainak gyűjtése indult el egységes rendszerben idén nyártól a Mérjünk Együtt! néven futó mintaprojekt keretében.
Egy hónapon keresztül ismét rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök óvják a rendet a nagy forgalmú utak közelében levő iskoláknál.
Megépült a főváros XIII. kerületében a Béke tér és környékének csatornáit tehermentesítő új főgyűjtő - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

A címlapról

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni...
Özönlik az országba az import zöldség és gyümölcs, a magyar földek...
Szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Nefelejcs...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és...
Még csak nem is lenne túlzottan drága, sőt, hosszú távon megtérülne.
A brit Time Out magazin 27 ezer városlakó és helyi szakértők...

Könyvajánló

Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.
Kritikusok szerint a Harry Potteren is túltesz a Tűz Szárnyak-sorozat
Vajon mire van szükség az új szokások kialakításához?

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.
A Fauda sikere után azt hiszem nem vagyok egyedül, aki egy újabb jó mozira számított Lior Raz főszereplésével.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Különleges lehetőséget kínál a Servitor Pro Multis Nonprofit Kft. a már meglévő és a most belépő ügyfelei számára.
Tizenöt civil ötletet valósít meg a főváros az egymilliárd forintos részvételi költségvetésből a szavazatoknak megfelelően – jelentették be a főváros vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.
- Civilek és katonák példaértékű összetartása -

hirdetés

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech