Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A 150 ezer euró támogatást nyert program most újabb mérföldkőhöz érkezett, elkészült ugyanis az ERASMUS+ projekt tananyaga:„Felkészülés az aktív időskorra”

Amint az ismert Alsómocsolád Község Önkormányzata, Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata, Bjerkaker Learning LÁB (Norvégia) és az A.L.P. Peca d.0.0 (Szlovénia) még 2018 márciusában nyújtott be közös pályázatot a Tempus Közalapítványhoz „Preparation for Active Ageing” címmel az ERASMUS + Stratégiai Partnerségek felnőtt tanulási pályázati felhívásra. A támogatói döntés értelmében a konzorcium 150 040 euró támogatás lehívására vált jogosulttá. A projekt 2018 novemberében kezdődött, és várhatóan idén augusztusában fejeződik be.

A program általános célja az, hogy felkészítse a generációkat az aktív idősödésre, nem formális tanulási eszközök alkalmazásával. Az aktív idős korra történő felkészülésben nagy különbségek vannak ugyanis az országok, régiók, társadalmi csoportok és egyének között. A nyugdíjasok csak kis hányada indul neki tudatosan az új életszakasznak. Kutatások megerősítik, hogy az idősek körülbelül 10 százaléka folytat nyugdíjazás után is aktív életmódot. Többségüknél a tudatos felkészülés helyett az élet eseményeivel való sodródás jellemző.

A program most újabb mérföldkőhöz érkezett, elkészült ugyanis az ERASMUS+ projekt tananyaga, amelyet itt olvashatnak magyar nyelven.

(forrás: bpxv.hu)

Még több hír Észak-Pestről

Közel másfél év után ismét járható a zuglói Csömöri utat az újpalotai Drégelyvár utcával összekötő felüljáró. Köszönhetően annak, hogy a kivitelező a tervezettnél több mint egy hónappal hamarabb...
Önkormányzat kiemelt biztonsági keretek között ismételten megszervezi a 18. életévüket betöltött, partnerkártyával rendelkező kerületi lakosok részére a már hagyománnyá vált utalványosztást.
Mert dolga a kultúra, a színház iránti szeretet terjesztése, eljuttatása a legkisebbekhez is. Ez a feladat élesztette fel Újpest egyik régebbi hagyományát, a „színház kóstolgatót”.
Sportrendezvény miatt ideglenes forgalomkorlátozás lesz 2021. október 23-án.
Az újpesti rendőrök egy XIII. kerületi telephelyen csaptak le, ahol a feltételezett elkövetők konténerekben tárolták a kábítószert.
A kínai vásárlók legkedveltebb célpontja Angyalföld volt.
A kerület megalapításának 86. évfordulója alkalmából Zugló Önkormányzata a Columbus utcai Szent István Zeneházban tartotta hagyományos díjátadó gáláját.
A kerület megalapításának 86. évfordulója alkalmából Zugló Önkormányzata a Columbus utcai Szent István Zeneházban tartotta hagyományos díjátadó gáláját.
Jó hír, hogy újraindult a diáksportélet a kerületben.
Megrajzolták és bővítették a parkolókat a Szigeti utcában, ahol a forgalmi renden is változtattak, hogy rendezettebb és élhetőbb legyen a környék.
Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzatának Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottsága 49/2021. (IX.22.) TKLB. sz. határozatával döntött a 2021. augusztus 1-jétől hatályos...
Hagyományteremtő célzattal rendez családi napokat a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. az önkormányzattal közösen a Városligetben október második hétvégéjén.
Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett október 23-ai rendezvényeire.
Zene és képzőművészet találkozott azon a bensőséges ünnepségen, ahol az Erkel Gyula zeneiskola átvehette Somos Zsuzsa képzőművésztől a patinás intézmény névadójáról készített grafikát.
A Hegyvidéken különösen nagy gondot jelent az óvodai, bölcsődei vagy a szociális területen a megüresedő álláshelyek betöltése, jelentősrészt amiatt, mert a közalkalmazottak számára gyakorlatilag...
A Pedagógusok Szakszervezete a XIII. kerületi Önkormányzatot Eötvös József-emlékplakett kitüntetésben részesítette.
Az idősek világnapja alkalmából az önkormányzat a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ Bánki Donát parki Idősek Klubjában köszöntötte a kerületi nyugdíjasklubok szépkorú tagjait.
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely Újpalota Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve a 2022. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási...

A címlapról

A barna tajkártyásokat érinti a változás.
Üzent a MOL, KORLÁTOZZÁK az üzemanyageladást: ezért hozták meg a...
Ködös, csípős reggelek, napsütéses őszi délutánok várnak ránk jövő...
A modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue folyadék...
A fővárosi hétköznapok és a hétvégi kirándulások alkalmával mind a...
Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt...

Könyvajánló

Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.
Hogyan lehetetleníti el a hatékony vezetést a gőg, és mit tehetünk ez ellen?
Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A címből talán kiderül, hogy én nem tartozom közéjük. Nézzük miért gondolom így!
Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

hirdetés

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech