Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Hétvégéken a 69-es vonalán is utazhatunk a modern CAF-villamosokkal.

Az újonnan érkezett szerelvények a próbafutások és a hatósági engedélyek megszerzése után fokozatosan állnak forgalomba a 3-as, a 17-es és a 19-es vonalakon, a hétvégi napokon a kisebb forgalmú időszakokban pedig 69-es vonalon is találkozhatunk a modern járművekkel.

Előreláthatólag június második felében – a korábban megszokott járművek mellett Újpalotán is megjelennek az új szerelvények a 69-es villamos vonalán.

A korszerű járművek jelentősen kényelmesebb, csendesebb és energiahatékony közlekedést biztosítanak a fővárosiaknak. Az alacsony padlószint miatt a csomaggal vagy babkocsival közlekedők és a mozgásukban korlátozottak is könnyebben utazhatnak.

A csendes járművek csökkentik a helyben lakók zajterhelését is. Eddig ezen a villamosvonalakon nem közlekedtek ilyen modern járművek.

A 69-es villamosok vonalán a peronok egy része már átépült a korábbi években lezajlott felújítások során, további megállók pedig később újulnak meg.

„A BKK és a BKV további vonalakon vizsgálja a CAF-villamosok hétvégi közlekedésének lehetőségét. A tervek szerint az elkövetkezendő időszakban – különböző fejlesztések végrehajtása után – újabb fontos villamosvonalon is megjelenhetnek a kényelmes, modern szerelvények” – írta közleményében a BKK.

Forrás: bpxv.hu

Még több hír Észak-Pestről

Útfelújítási munkálatok miatt szeptember végéig terelőúton közlekedik mindkét járat.
Az olimpia ötödik napján Tóth Krisztián, az MTK kiválósága bronzérmet nyert a cselgáncsozók 90 kg-os súlycsoportjában. Pánczél Gábor tanítványa a bronzmeccsen az oroszok kétszeres Európa-bajnokát,...
A Budapest Főváros Önkormányzat, Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat és az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet együttműködésének eredményeképp több mint 1000, 60 évesnél idősebb újpesti...
A 2020-ról idénre halasztott tokiói olimpián 174 fős magyar csapat vesz részt.
A Drégelyvár utcaihoz hasonló, nagyobb szabású fejlesztéseken kívül kisebb volumenű, a lakossági igényeket is figyelembe vevő, a közterületek használatát kényelmesebbé tevő korszerűsítéseket is...
Július 5-én, hétfőn megkezdődtek a Göncöl utca felújításának kivitelezési munkái.
A parlagfű nagymértékű elszaporodásának a közegészségügyi és gazdasági károsító hatása számottevő.
Budapest Főváros Önkormányzata idén is meghirdette Budapest Építészeti Nívódíja 2021 pályázatát, amelynek lebonyolítója a Budapesti Építész Kamara.
Ilir Meta albán és Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétében avatták fel az albán nemzeti hős Szkander bég (Kasztrióta György) emlékművét a városligeti Platán sétányon.
Megdöbbentő és egyben szörnyű látványt nyújt a IV. kerületben lévő zöldterület, ami egyben Budapest egyik legnagyobb összefüggő lakótelepi parkja is.
Illetve állhatna, ha nem csak optikai csalódásról lenne szó.
A XV. kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tagjai is csatlakoztak a “Jerusalema tánckihíváshoz”.
Hétvégéken a 69-es vonalán is utazhatunk a modern CAF-villamosokkal.
Május elsejétől Tóth Józsefné irányítja a Zuglói Szociális Szolgáltató Központot. A szakember több mint tíz éve dolgozik a központban, idén pedig úgy gondolta, megpályázza az intézményvezetői...
A XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete – igazodva a fővárosi parkolási rendelethez – 2020 októberében módosította a helyi parkolási rendeletet.
Nyári igluba hozhatnak tanszereket azok az újpestiek, akik szívesen segítenek rászoruló gyerekeknek.
A Fővárosi Önkormányzat még 2017-ben határozott a Budapest területén, a fővárosi tulajdonú vagy kezelésű területeken található “vattafák”, azaz a termő kanadai nyárfák kivágatásáról. Az újpesti...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányságán 2021. május 5-én tett feljelentést egy férfi, akinek egy áruház parkolójában álló lezárt kocsijából ellopták a táskáját – áll a...

A címlapról

A 17-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as, valamint az 56-os villamosok...
Elkezdődött az őzek násza, az aktívabb állatok gyakrabban...
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópályán és...
Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a...
Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...

Könyvajánló

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
Okoscégek a holnap munkavállalóiért

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.