Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Önkormányzatunk és a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat (KESZ) vezetői, valamint számos cinkotai érdeklődő jelenlétében június 5-én átadták a Cinkotai Egészségházat.

Kiss Marianna a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat főigazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd felkérte Kovács Péter polgármestert, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselőt, Ács Anikó és Szász József alpolgármestereket, valamint dr. Varga János háziorvost, az Egészségház egyik későbbi orvosát, hogy közösen vágják át a bejáratnál kifeszített nemzeti színű szalagot.

Kiss Marianna elmondta, hogy 6 éve indult az a program, amelynek célja minden évben egy háziorvosi rendelő felújítása. Az idei év annyiban más, hogy nem felújítás, hanem egy teljesen új egészségügyi intézmény felépítése történt a legkorszerűbb eszközökkel felszerelve.

Szatmáry Kristóf azt emelte ki, hogy a XVI. kerületben sok egészségügyi beruházás saját erőből valósul meg, és az új egészségügyi intézmény több mint 10 ezer cinkotai számára jelenthet az eddiginél sokkal színvonalasabb környezetet az orvosi ellátáshoz. Megemlítette még azt is, hogy az új rendelő egész más dimenzióba kerül, ha megvalósul a HÉV-METRO összekötése, hiszen akkor az egészségház szemben lesz a 2-es Metro cinkotai megállójával.

Kovács Péter polgármester arról beszélt, hogy régi adósságát törlesztette az Önkormányzat az új egészségház felépítésével, hiszen a Rádió utcai rendelő már egészségügyi ellátásra szinte teljesen alkalmatlan volt. A polgármester elmondta, hogy a Rádió utcából átköltöző felnőtt, gyermek és fogorvosi rendelőn kívül itt „lakik” majd a védőnői szolgálat is, és az egészségügyi funkciókon kívül három üzlethelyiség is helyet kap az épületben, továbbá megoldott a parkolás is, amely a Rádió utcában sok gondot okozott. Az épületben lift is segíti a nehezebben mozgó betegek közlekedését.

Idén azonban nem csak ez az egy egészségügyi beruházás szerepel a tervekben, hiszen július elején kezdődik a Hősök terei orvosi rendelő belső felújítása. (A rendelések december 31-ig változatlan időben, de más helyszíneken folytatódnak, amelyről részletes tájékoztató olvasható a 4. oldalon.)  
A megnyitó után Kiss Marianna végigvezette az önkormányzat elöljáróit és a cinkotai érdeklődőket az épület összes helyiségein. Az új intézmény bejárásán részt vett Kalmár Patrícia tiszti főorvos is.

Ünnepi műsorról a Cinkotai Huncutka Óvoda Pitypang csoportja gondoskodott, akik hagyományos népviseletbe öltözve mutatták be néptáncprodukciójukat.
A következő feladat most az átköltözés lebonyolítása, és a helyiségek berendezése, hogy a terveknek megfelelően június végén birtokba vehessék az orvosok, és a gyógyulni vágyók az új intézményt.

Az önkormányzat 600 millió forintot költött a Cinkotai Egészségház megépítésére.

Forrás: bp16.hu

Még több hír Észak-Pestről

Január 22-től, szombattól nem közlekedik a 224-es buszjárat.
A Thököly út kialakulásáról, fejlődéséről és jeles épületeinek történetéről tartott vetítettképes előadást a Cserepesházban Majkó Zsuzsa, a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely vezetője a...
Több mint hatvan, nehéz anyagi helyzetben élő családot támogat az önkormányzat, a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ és a Tündérpakk alapítvány.
A napokban értesítik a nyertes pályázókat.
Alkotmányossági panasz elfogadása, útépítési pályázat benyújtása, étkezési díj emelése – ezekről is döntöttek a képviselők a testület idei első ülésén.
Részletes tájékoztatás az alábbi linken megtalálható.
Az adott évben szerzett olimpiai pontok alapján a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) január elején ismét elkészítette nem hivatalos sportegyesületi rangsorát.
A Kormány döntésével összhangban 2022.02.01-2022.05.31-ig az Újpesti Piacon az alábbi üzletekben lehet a SZÉP kártya vendéglátás alszámlájáról élelmiszert vásárolni.
Még az előválasztás során került nézeteltérésbe a két politikus, mert Hadházy egy posztjában azt állította, hogy Zugló Önkormányzata „stikában, a nyilvánosságot kerülve” hirdette meg eladásra az...
Negyvenöt mérkőzés után távozott Újpestről Michael Oenning vezetőedző, a felkészülést Víg Péterrel kezdi meg az NB I-es csapat.
Cserdiné Németh Angéla polgármester mérleget vont az idei intézkedésekről, a kerületet ért kritikáról, kormányzati megvonásokról és az országos politikai helyzetről.
Idén is szeretné meghittebbé, szebbé tenni az ünnepeket a kerület vezetése: mint minden karácsonykor, most is tartós élelmiszerekből, édességekből álló csomagokat osztanak ki nehéz helyzetben élők,...
A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia alapján, a Külső Körvasút új megállóinak meghatározó lesz a szerepük abban, hogy az agglomerációs forgalom lebonyolítása mellett közvetlen kapcsolatot...
Együttműködési megállapodást kötött a XV. kerületi önkormányzat és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány.
Elkészültek a Rákosrendező fölötti hídról és a kapcsolódó úthálózatról szóló tanulmánytervek, amelynek alkalmából tervismertető fórumot tartottak pénteken – derül ki a Budapest Fejlesztési Központ...
A szalagot, amelyet Horváth Csaba polgármester vágott át, France Mutombo Tshimuanga tiszteletbeli konzul gyermekei tartották.
A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a téli szünetben a következő munkanapokon.
A Fővárosi Csatornázási Művek mint fenntartó Szabó Rebeka alpolgármester kérésére több helyen is termésköveket rakott a nemrég kitisztított Rákos-patak medrébe.

Még több hír Kelet-Pestről

Buday Rezsőné leányai, unokái és dédunokája körében fogadta Hatvani Zoltánt, Rákoskert önkormányzati képviselőjét, aki virággal, valamint Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Tamás polgármester...
Magyarország Köztársasági Elnöke 2021. december 15. és 2022. február 15. közé eső időtartamra soron kívüli bírósági ülnökválasztást tűzött ki.
2021. évre kiadott lakossági-, gazdálkodói- és egészségügyi várakozási hozzájárulások 2022. február 1-én érvényüket vesztik.
Szociálisan rászoruló család kapta meg Rákosmente karácsonyfáját.
Újabb lépést tett az FKF a körforgásos gazdaság felé: januártól a sárgafedelű szelektív kukában kell gyűjteni az italoskartont.
Rákosmente Önkormányzata minden év decemberében ünnepélyes keretek között fejezi ki elismerését a XVII. kerületi Rendőrkapitányság egész éves kitartó munkájáért.
Rákosmente Önkormányzata minden év decemberében ünnepélyes keretek között fejezi ki elismerését a XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tagjainak az egész éves kitartó munkáért.
2021. december 18-án, szombaton 15. alkalommal állhatnak rajthoz a cyclo-cross szakág kedvelői Kőbányán, a Sportligetben, a Kőbányai Bringapark Kupán, a Kometa Cyclo-Cross Challenge sorozat...
Szép képeket készít „Kőbánya fotósa”, Lakatos Attila, aki megunta, hogy mindig csak más kerületeket „sztárolnak” kollégái.
A Kőbánya Tűzvédelméért Közalapítvány – a Kőbányai Önkormányzat által erre a célra biztosított támogatás alapján – pályázatot hirdet szén-monoxid-érzékelő eszköz biztosítására.
November 11-én immáron tizedik alkalommal, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit.
2021. 11. 29-én került sor a Rákosmenti Idősügyi Tanács (RIT) záróülésére, amely az éves tevékenység beszámolóival indult.
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a szellemi és tudományos élet területén kimagasló eredményt elért ifjú tehetségek elismerésére a „Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú...
Gyárfás Istvánt és Balogh Mátyás Lászlót
Hivatalosan is megnyílt a Kőbányai úti Eiffel Műhelyház, az elmúlt évtized egyik legnagyobb hazai kulturális fejlesztése.
November hónapban kettő véradás lesz a kerületünkben.
Nagy munka folyik az Ikarus benzinkútnál, ami az Arany János utcai Spar áruházzal szemben, az Ikarus gyár területén található.
Kőbánya egyes részein még mindig viszonylag olcsón lehet panelt venni. Ha ráadásul felújított ingatlanról van szó, akkor az értéknövekedés sokat hozhat a konyhára.

A címlapról

Január 27-től, a holokauszt nemzetközi emléknapjától látható...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú...
Január 17-én, hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben a fokozott...
Már a harmadik oltás nagyon erősen növeli a védettséget, utána pedig...
A „családbarátság” mára országossá vált, a jó házasság és a család a...
Lezárult Erdős Norbert, az Agrárminisztérium...

Könyvajánló

A dominó a Példabeszédek könyvének 58 bölcs mondását segíti elsajátítani játékos formában.
Megkönnyíti az együttműködést, ha ismerjük egymás viselkedési stílusát.
A változások a feje tetejére állíthatják az életünket, boldogulásunk ilyenkor azon múlik, mennyire vagyunk képesek a helyzetet elfogadni, és új tervet kidolgozni.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ahogy sejteni lehetett, a kiskereskedelmi láncok szorongatásának mi vásárlók is vesztesei leszünk.
Néhány hete furcsa videóval sokkolta az embereket a német katasztrófavédelem, melynek főszereplője mécsessel fűtött. Működhet-e a dolog? A választ az alábbi videóból tudhatjuk meg.
Némelyek szerint nem létezik a gyermekeket célzó szexuális lobbi. Erre ismét rácáfolt a valóság - Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech