Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Az akcióról a Baptista Szeretetszolgálat képviselője nyilatkozott a XVI. Kerületi Újságnak.

– Milyen célokkal vágtak neki a mostani adománygyűjtésnek?
– A cél alapvetően mindig ugyanaz, igyekszünk munkánkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a legelesettebbek számára is szebbé, meghittebbé váljon karácsony ünnepe a kerületben és szerte az országban. Persze az adománygyűjtésnek ezt a módját nem mi találtuk ki. De Kovács Péter polgármesterrel 6 évvel ezelőtt azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk még hatékonyabbá tenni itt nálunk mindazt, amit a Baptista Szeretetszolgálat országosan már régóta szervez. Büszkén mondhatom, ennek eredményeként született meg az a gyakorlat, amely szinte egyedülálló az országban, és amellyel közösségünk a Szeretetszolgálat elismerését is kivívta. Sikerült ugyanis valamennyi helyi oktatási, nevelési intézménnyel kapcsolatot teremteni, rajtuk keresztül elérni valamennyi szülőt, jelentős részüket pedig meg is nyerni az ügyünknek. Az önkormányzattal, az oktatási intézményekkel, helyi civilekkel és persze az adakozókkal közösen sikerült elérnünk az elmúlt 6 évben, hogy ez vált a kerület legjelentősebb karitatív akciójává.


– De nemcsak azért különlegesek az elmúlt év Cipősdoboz Akciói, mert nagyon nagy létszámban sikerült megmozgatni az itt élőket.
– Valóban, abban is rendhagyóak vagyunk, hogy időről időre próbálunk újabb célokat megfogalmazni, ezzel is újabb motivációt adni magunknak és mindazoknak, akiket itt a kerületben megszólítunk. Amellett, hogy minden évben gondolunk azokra a családokra, gyermekekre, akik anyagi helyzetük, egészségi állapotuk vagy éppen családi kapcsolataik hiánya miatt nem tudnak igazi ünnepben részesülni, számos más helyre is tudtunk juttatni adományokat. Így például a kertvárosiak szeretetét több alkalommal is érezhették a kárpátaljai testvértelepülésünk rászorulói és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvaházainak lakói is. Böjte Csaba atya több alkalommal is járt nálunk egyfajta köszönetként, ami sokunknak nagy lelki élményt jelentett. Volt olyan év, hogy pénzadományokat is sikerült gyűjtenünk, amellyel támogatni tudtuk a Bethesda Gyermekkórház eszközbeszerzéseit, vagy épp a Böjte Csaba árvaházában nevelkedő gyermekek fogászati kezelését.

– Ismerve a korábbi évek gyakorlatát, ebben az évben hány családot szeretnének támogatni?
– Engem minden évben büszkeséggel töltött el, hogy milyen mértékű összefogásra vagyunk képesek itt a Kertvárosban, ha rászorulókról van szó. Már eddig is legalább 6000 családot tudtunk támogatni, és biztos vagyok benne, hogy most is összegyűlik annyi adomány, hogy 1000-1500 családhoz tudjunk eljuttatni felajánlásokat. De azt gondolom, ez az a terület, ahol nyugodtan lehetünk telhetetlenek.

– Mit kell tennie annak, aki csatlakozni kíván a Cipősdoboz Akcióhoz, és milyen felajánlásokat várnak?
– Amiket várunk: új vagy használt, de jó állapotban lévő játékok, iskolai eszközök, higiéniai eszközök. Ezeket kell elhelyezni egy dobozban, azzal, hogy tüntessék fel hány éves gyermeknek, és ha az adomány jellege indokolja, azt is, hogy fiú vagy lágy gyermeknek szánják. Ezeken kívül várunk tartós élelmiszereket is. Akinek gyermeke kerületi óvodába vagy iskolába jár, azok november 26-a és november 30-a között behozhatják a dobozokat az intézményekbe, de december 9-ig az Erzsébetligeti Színházban is leadhatók. (Forrás: bp16.hu)

Még több hír Észak-Pestről

Chatbotos csalás terjed az interneten, aminek célja, hogy megszerezze a gyanútlan felhasználók Facebook-jelszavát.
Döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés többsége.
Július 4-étől a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. székhelyén a Béke utca 65. címen újra személyesen várják ügyfeleiket.
Több száz zuglói kisdiáknak tette idén is lehetővé a XIV. kerületi önkormányzat a nyári táborozást. A Kövér Lajos utcai Varga Zoltán Sportpályán időző gyerekeket keddenként különleges élmény várja.
Dr. Tóth József polgármester ünnepélyesen átadta a PannKa Partot (Újpesti rakpart 6.), amelynek kialakítására 224,6 millió forintot fordított az önkormányzat.
Az Újpesti Önkormányzat az alábbi felhívást tette közzé oldalán:
Ezen cikk a Zuglói Önkormányzat oldalán jelent meg:
A képviselő-testület elfogadta az önkormányzat állatvédelmi programját.
Közlemény a 2022. évi nyári napközis táborról
Az eddigi 62 újpesti térfigyelő kamera helyett már 92 kamera szolgálja a lakosság biztonságát Újpesten.
Május 29-én gyermeknapot rendezett a zuglói önkormányzat az Örs vezér téren, s bár a meteorológusok előzetesen nem sok jóval kecsegtettek, a tervezett programok még az eső előtt rendben lementek, és...
Facebook oldalán a XIII. kerület Önkormányzata így fogalmaz:
Izgalmas programokkal készül május 29-ére a Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület.
Digitális okosparkolási rendszert vezettek be több budapesti – köztük egy IV. kerületi – P+R parkolóban.
Digitális okosparkolási rendszert vezettek be több budapesti P+R parkolóban, ezentúl nem lesz szükség parkolócédulára, sem a fizetőautomaták használatára, a be- és kihajtás automatikus...
Befejeződött az önkormányzat április 5-én indult tavaszi faültetési akciója, melynek során 132 helyszínen 175 egyeddel bővült a kerület faállománya.

Még több hír Kelet-Pestről

Sikeresen zajlik kerületünkben a még 2019-ben elindított, kerületi óvodapedagógusoknak szóló „Fogadd el, fogadj el!” nevű érzékenyítő képzés.
A Kőbányai Önkormányzat értesíti a lakosságot, hogy Budapest X. kerület területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre az országos központi szúnyoggyérítési program keretén belül.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
Berobbant a vakáció, ezzel együtt június 20-án megnyitotta kapuit a kertvárosi nyári napközis tábor, amely mostantól 10 héten át, augusztus végéig nyújt felejthetetlen szórakozást az általános...
Szent László Napok Kőbányán június 23-27.!
Közel három éves szakmai előkészítő munka után adták át Rákosmentén az Országos Görpark Program legújabb pályáját.
Június 10-én a Mátyásföldi Fecskefészek Óvoda Farkashalom utcai tagintézményében folytatódhatott a még 2019-ben elindított, kerületi óvodapedagógusoknak szóló „Fogadd el, fogadj el!” nevű...
A tervek szerint június végén, július elején költöznek ki az Újhegyi Orvosi Rendelőből a felnőtt- és gyermekháziorvosi ellátások, a védőnői szolgálat, illetve a fogászat.
Népszerűnek bizonyultak a Kőbányai Önkormányzat által meghirdetett „online” játékok, fejtörők.
A Budapesti Zsidó Hitközség és a XVI. kerületi Önkormányzat szervezésében tartottak mártírmegemlékezést a tegnapi napon a Rákosszentmihályi zsidó temetőben.
Rákosmente Önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan – a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően – az idén is folytatja az „Ültess egy fát gyermekednek!” programot.
A Népligetnél folytatódott a BKK köztisztasági akciója, amelynek keretében partnereivel közösen kéthetente újabb és újabb helyszínt tisztítanak meg és tesznek élhetőbbé.
A múlt héten megkezdett program folytatásaként, újabb 160 kerületi óvodás ismerkedhetett a sport játékos oldalával ma délelőtt az IKARUS-sportpályán.
A HungAIRy LIFE integrált projekt egyik fő feladata a levegőminőségi tervekben foglalt célok elérésének támogatása, azok felülvizsgálatában való aktív részvétel. Ez utóbbi a projektben partner 10...
Az elmúlt időszakban a felmerült lakossági igényekre figyelemmel a Kőbányai Önkormányzat megvizsgálta Kőbánya Gyárdűlő városrészében a forgalomcsillapítás lehetőségeit.
A MÁV-HÉV Zrt. tájékoztatása értelmében, karbantartási munkálatok miatt az Árpádföld megállóhelynél található Fácánkert utcai közúti-vasúti átjáró lezárását tervezik.
Az 50. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Kelet-Pest területi fordulójának adott otthont a Sashalmi Tanoda ma délután.
Az elmúlt 30 év legjobb eredményeiről számolt be a kőbányai rendőrkapitány a testületi ülésen.

A címlapról

A négy hónapja tartó ukrajnai háborúban a gyors tűzszünet Európa...
Háromnapos NATO csúcs kezdődött Madridban, az ülésen Magyarországot...
A rendőrség közzétett egy figyelemfelkeltő videót arról, hogy...
Köztudott, hogy kötelező biztosítás és érvényes műszaki vizsga...
A család, az oktatás és a kultúra is erőforrás az ország számára –...
Egy európai kutatás szerint Magyarországon és Olaszországban a...

Könyvajánló

Nyáron kevés jobb érzés van attól, mint elnyúlni valahol a vízparton, a napernyő alatt, elővenni egy jó könyvet és csak falni a betűket. Sokaknak ez az igazi feltöltődés, a nagybetűs PIHENÉS.
Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel.
A 2019 végén kezdődött világméretű koronavírus-járvánnyal, a karanténnal, az életünk megállításával-lelassításával olyan teljesen újszerű helyzetben találtuk magunkat, hogy nem voltak fogalmaink az új, nyelven kívüli jelenségek elnevezésére.
A különleges írói stílussal rendelkező, kissé titokzatos Bucsi Mariann írónőt egy rendhagyó interjú keretén belül kérdezte több ismert és elismert ember, így közelebbről is megismerhetjük hazánk egyik feltörekvő szerzőjének életét.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Városban élünk. Vannak, akik figyelembe veszik az ezzel járó szabályokat, amik az együttélést szolgálják.
Értem én, hogy Putyint büntetni akarjuk. De biztos, hogy így kell?
Pénteki munkanap, 11:45, az Erste számlák nem elérhetőek Dzsordzsal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech