Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Átadták az önkormányzati támogatással megszépült Bercsényi utcában található Szentmihályi Játszókert Óvoda udvarát május 4-én.

Idén tavasszal megújult udvarukat vehettek birtokba a kerületi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szent Imre utcai tagintézményének diákjai.

Vasárnap megváltozik a forgalmi rend a XVI. kerületi Csömöri út felújítása miatt a környéken és több autóbusz módosított útvonalon jár majd - közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Egy település működése nagymértékben függ az Önkormányzat gazdálkodásától. Mivel a XVI. kerületé évek óta kiegyensúlyozott és stabil, ezért a Képviselő-testület a 2018-as költségvetést már tavaly decemberben elfogadta. A részletekről ezúttal is Kovács Péter polgármestert kérdeztük hagyományos újévi interjúnkban.

Az Erzsébet-liget felújításának részeként, az MLTC sportpálya három futósávos rekortán futókörrel bővült.

Tisztelt Kerületi Lakosok!

A Dernovics Mihály vezette Cinkotáért Közhasznú Egyesület kezdeményezésére az Önkormányzat felújította a cinkotai országzászlót, amelynek ünnepélyes avatójára március 11-én került sor.

Döntött a kormány: Budapest 2022-re végleg megszabadul a földutaktól a fővárosban. A kabinet ugyanis 100 milliárd forinttal támogatja a külső kerületek ezen fejlesztését.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a gazdaságok számára kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági adatfelvételt hajt végre, melynek terepmunkái 2018. március 1-je és április 16-a között zajlanak.

Tavaly év végén befejeződött az önkormányzat és a tankerület első közös felújítási projektje a Sashalmi Tanoda második ütemének felújítása, ez alkalomból tartott ma ünnepélyes átadót Kovács Péter polgármester, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Kovács Katalin tankerületi igazgató.

Január 31-én, ünnepélyes keretek között, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, Kovács Péter polgármester, és Dr. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója, egy új esetautót adott át Szőke Lajosnak, a Mátyásföldi mentállomás vezetőjének. A Kormány 2017-ben, 139 új mentőautót vásárolt, és ebből kapott egy új járművet kerületünk.

Még több hír Észak-Pestről

Várhatóan június első felében elkezdődhet az újpesti Rózsa utca felújítása, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a közbeszerzési eljárás nyertese, a Swietelsky Magyarország Kft. aláírta a...
Teljesen megújult a BVSC-Zugló Tatai úti labdarúgó utánpótlásközpontja, az 1,285 milliárd forint értékű beruházást az egyesület TAO-forrásból, valamint az EMMI és a kerületi önkormányzat...
A kormány nemrég küldte el az UEFA-hoz, hogy nemcsak vállalja a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság házigazdájának szerepét, de garantálja, hogy a budapesti Eb-meccsek nézők előtt zajlanak majd....
A XIII. Kerületi Önkormányzat 2021-ben az éves költségvetésében helyet ad a közösségi költségvetésnek: összesen 60 millió forinttal támogatja – választókerületenként 4-4 millió forinttal – a...
Vágányfelújítás miatt május 2-ától egy hétig a 69-es villamos csak a Mexikói út M és Rákospalota megállóhelyek között jár - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Körülbelül 145-150 parkolóhely kap teljesen új burkolatot.
A PiacPlacc szombati és vasárnapi napokon kerül megtartásra 6:00- 13:00-ig.
A háziorvosi rendelőben az épület teljes felújításig szünetelnek a rendelések – itt vannak az új helyszínek!
Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője átadta a Varsó utca – Thököly út sarkán épített új teret. A Zöld Zugló program keretében megvalósult 1000...
A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitánysága körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 41 éves Kajdacsi Judit eltűnése ügyében.
Megkezdődhet a Széchenyi Fürdő szabálytalanul elbontott, első emeleti kabinsorának helyreállítása a fővárosi kormányhivatalának pénteken kiadott engedélyével.
Elkötelezettként az állatvédelem felé, kerületünk önkormányzata mostantól beengedi a négylábú házikedvenceket a hivatalba. Frissítőállomás is van az állatoknak, és az ügyfelek is bevihetik az...
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II.28.) önkormányzati rendelete alapján m e g h i r d e t i az...
S. Lajos nem kerti csapot ment szerelni slaggal a kezében. Ráadásul a kijárási tilalmat is megszegte, amikor megfejte a kocsikat a XIV. és a XI. kerületben.
A 80A trolibuszt kiváltva, a 80-as trolibusz április 7-től munkanapokon teljes üzemidőben közlekedik az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, ezzel bővítve a XIV. kerületi Füredi utcai...
Június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház "a kialakult helyzetre" tekintettel - írta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a...
A járványhelyzet miatt nem lehet biztonsággal megtartani, tovább kell várniuk a bolhapiac szerelmeseinek. Sem ezen (március 13-14.) sem pedig a következő hétvégén (március 20-21.) nem rendezik meg a...
Az elkövetőt a rablás után két héttel elfogták, azóta letartóztatásban van.

Még több hír Kelet-Pestről

Az év végéig 700 millió forintos állami támogatásból Kőbányán megépül Magyarország első fedett kerékpáros fapályája. A velodrom nemcsak a versenysportot szolgálja majd, de alkalmas lesz arra is,...
Horváth Tamás polgármesterrel beszélgettünk a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont építésének előzményeiről.
Horváth Tamás polgármesterrel beszélgettünk a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont építésének előzményeiről.
Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzata megrendelte a p latánfák permetezését . A munkálatokat a Lakidar Kft. végzi.
A szépségápolás a nők számára nemcsak a napi rutin része, hanem a kikapcsolódás is egyben. Valljuk be, van egy sajátos izgalma annak, amikor elmehetünk a szalonba, és néhány órát magunkra...
Közrendésezti Intézkedés- hídfelújítás biztosításához
Idén is meghirdeti Önkormányzatunk a tavaszi nyesedékgyűjtési akciót.
Nem történt rablási kísérlet egy pénzszállító cég alkalmazottja ellen szerdán egy X. kerületi bevásárlóközpontban, az esetet a cég munkatársa kitalálta - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
A Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat hívja fel a kutyások figyelmét arra, hogy vigyázzanak a kedvenceikre, mert valaki szögekkel tűzdelt ételt dobált szét Kőbányán
Lakossági jelzésekre reagálva fokozottan ellenőrzi a 9-es és 151-es buszokat a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), szerdán és csütörtökön gyakorlatilag...
Timmel Ede önkormányzati képviselő, és a Környezetvédelmi Iroda munkatársai ellátogattak a Rózsaszál utcai játszótérre, hogy felmérjék a területre kiválasztott új eszközök pontos helyét.
Horváth Tamás polgármester levelet kapott a Budapesti Közlekedési Központ menedzsmentjétől.
A tanácsadók várják a mozgássérült, látássérült, hallássérült, intellektuális képességzavarral (értelmi sérült), beszédfogyatékossággal, pszicho-szociális fogyatékossággal, autizmus spektrumzavarral...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Kapitányság néhány tanácsa a BETÖRÉSES LOPÁSOK MEGELŐZÉSÉNEK érdekében.
A Magyar Építő Zrt. és a Záév Zrt. nettó 47 milliárd forintos közös ajánlata nyerte a kőbányai multifunkcionális sportcsarnok és uszoda építésének jogát - írja a Világgazdaság. A konzorcium...

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.