Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvodában kiemelt célkitűzésünk, hogy tágabb környezetünkben is megismertessük intézményünk színvonalas szakmai munkáját.

Éppen ezért Soós Jánosné óvodavezető kezdeményezésére mindhárom tagóvodánk nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a XIII. Budapesti Óvodapedagógia Napok szakmai rendezvénysorozatába, melynek témája „A játék, mint a gyermek tanulási stratégiája” volt, különös tekintettel a játékidőben kezdeményezett  irányított játékokra és a párhuzamos tevékenységek adta lehetőségek kihasználására. A gyakorlati bemutatót tartó kollégáink és szakmai vezetőik az eseményt megelőzően plenáris napon vehettek részt, ahol  a témával kapcsolatos előadásokat hallhattak.

A szakmai napokat a Gyermekmosoly és a Kékcinke tagóvodában Fekete Katalin, az Oktatási, Kulturális és Informatikai Bizottság Elnöke nyitotta meg. A programot április.24-én a Kékcinke tagóvoda Nyuszi csoportjában „Tavasz a kiskertben” címmel Süveg Miklósné tagóvoda vezető tartotta, melynek szakmai vezetője Zollner Zoltánné egyéni bánásmód munkaközösség vezető volt. A játékos ismeretszerzés során – a Föld napjához kapcsolódóan – a virágpalánták közvetlen megfigyelését követően újrahasznosított anyagokból barkácsolhattak a gyerekek virágos keretet. A kooperatív technikával létrehozott alkotásokkal az építőszőnyegen és a babaszobában játszhattak és szerezhettek további ismeretket.

A Gyermekmosoly Óvoda Bíró Mihály utcai óvodájának Ficánka csoportjában április 25-én a játékba integrált tanulást a Montessori pedagógia alkalmazásával figyelhették meg az érdeklődő kollégák. A gyakorlati bemutatót Kovácsné Pető Erzsébet óvodapedagógus tartotta, és számos példát láthattunk a Montessori eszközökkel történő differenciált feladatadásra, az egyéni képességek fejlesztésére, a gyerekek szabad választásán alapuló ismeretszerzésre a szabad játékban. A köridőben is változatos módon valósult meg a gyermekek készség- és képesség fejlesztése.

A rendezvénysorozat április 26-án a Mákvirág tagóvoda Katica csoportjában Csabán Erika óvodapedagógus bemutatójával zárult, melynek szakmai vezetője Winkler Györgyi tagóvoda vezető volt. Betekintést nyerhettek a jelen lévők a szabad és irányított játékba egyaránt. A nyugodt légkörű elmélyült játék során lehetőség nyílott a szabad önkifejezésre, a kommunikációs és motoros képességek fejlesztésére az aktuális témához, jelen esetben a Föld napjához kapcsoló differenciált egyéni fejlesztésre a pedagógus által készített saját készítésű eszközökön keresztül is. Pl; ” Tikos doboz”, “Színes virág”, Puzzle- Föld, Mátrix- szelektív hulladékgyűjtés. A programon a sok érdeklődő óvodapedagóguson kívül részt vett Somodi Klára, az Egészségügyi és Sport bizottság elnöke, Csinos Erika, a Mákvirág óvoda volt vezetője, Nemeskéry Krisztina fejlesztőpedagógus és Tamás Renáta logopédus. A gyakorlati bemutatót tartó pedagógusoknak gratulálunk a színvonalas, példaértékű szakmai munkájához.

Forrás: pesterzsebet.hu

Még több hír Dél-Pestről

Közlekedési-környezetvédelmi kreatív pályázatot hirdet az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások...
Idén ismét lehet pályázni a Soroksári Tanulmányi Ösztöndíjra középiskolásoknak és a felsőoktatásban tanulóknak.
Vörös kód lépett életbe, így a csepeli önkormányzat is meghozta a szükséges védelmi intézkedéseket a hőség ellen.
Ma a Kossuth téren osztottak vizet az önkormányzat munkatársai. A kánikulában a kerület más pontjain is lesz majd vízosztás lebomló papírpoharakban.
Kerületünkben 2021. augusztus 1-jétől megváltozik az egészségügyi alapellátást biztosító hétvégi és éjszakai gyermek háziorvosi ügyeleti szolgáltató.
Összesen 30 millió forintra van lehetőségük pályázni alapítványoknak, egyesületeknek és egyéb szervezeteknek, ferencvárosi programok megvalósítására. Idén átalakultak a pályázati kategóriák, ezért...
Megjelent az első zöld buszmegálló a kerületben, amelyet a JCDecaux-val kötött megállapodás alapján alakítottunk ki. A 15-ös busz egyik Lónyay utcai megállójában előnevelt borostyánok növelik a...
Lövések is eldördültek, miután két társaság összeverekedett a IX. és a XIX. kerület határán, a Határ úton – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn az MTI információit.
Meccshangulat, 3 x 5 méteres óriáskivetítő, hideg sörök, finom ételek, haverok, közösség.
Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös célunk, hogy a pollenallergiát okozó gyomnövények, így többek között a parlagfű elszaporodását és terjedését...
Június 2-án újraindult a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban (az ingyenes jogi tanácsadás pedig június 7-én).
Idén is ingyen kapják meg a csepeli gyermekek a rotavírus elleni védőoltást. Ezt a kerület vezetője, Borbély Lénárd jelentette be közösségi oldalán.
Bese Ferenc polgármester úr hosszas tárgyalásokat követően, sikeresen megállapodott egy reklámhordozókat gyártó céggel, az új utasvárók kapcsán.
Továbbra sem épülhet meg a csepeli gerincút folytatása, mert a főváros harmadjára is "elszerencsétlenkedte" az európai uniós pályázatot, így marad a "méhlegelő" - mondta Németh Szilárd fideszes...
Életveszélyt okozó testi sértés, és minősített rablás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 27 éves nővel szemben, aki tavaly júliusban kirabolt egy 83 éves asszonyt az egyik...
A Ferencváros 3-0-ra nyert az MTK Budapest vendégeként a női labdarúgó-bajnokság döntős párharcának vasárnapi első mérkőzésén.
Public art pályázatunk utolsó nyertes művei is utcára kerültek.
Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is.

A címlapról

A kiállítások mellett filmvetítéssel várják a látogatókat szombaton,...
Közlekedési-környezetvédelmi kreatív pályázatot hirdet az Európai...
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe csütörtöktől - közölte a...
Troli felsővezeték-fejlesztés kezdődik a Baross utca-Szabó Ervin...
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadóra...
A zene az egyik legkülönlegesebb művészeti kifejezésforma. A hang és...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia: A nárcisztikussal egy ágyon című könyve a hamis remények keltette illúzióról szól, egy lelkileg és testileg megterhelő kapcsolatról, ahonnan nehézkes és lassú a kiszakadás.
Az embereknek mindössze hét másodpercükbe telik véleményt formálni Önről! Nicole Soames érzelmiintelligencia-tréner e kötetével rendkívül hatékony és gyakorlatias tanácsokkal lát el bennünket, annak érdekében, hogy magabiztos önkifejezésünk egy megnyerő kisugárzással párosuljon. Könyve olyan módszerek és eszközök tárháza, mellyel megtanulhatjuk hogyan váljunk nagyszerű előadóvá életünk minden területén – függetlenül attól, hogy egy értékesítési jelentésről tartunk beszámolót, személyes márkánkat építjük, kapcsolatépítési céllal adjuk elő magunkat vagy éppen kulcsfontosságú előadóként vagyunk jelen egy hatalmas konferencián.
A tavaly őszi nagy sikerre való tekintettel újabb múzeumi könyvkiárusítást tartunk. Szakértők, gyűjtők, egyetemisták és érdeklődők: ha hiányzik még egy-egy fontos kötet a könyvespolcukról, ha nem sikerült ősszel megszerezni a kiszemelt kiadványt, most megszerezhetik.
Kilenc szabály az ember számára az automatizálás korában

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.