Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

A csepeli nyugdíjasok és a kerületi városvezetők együtt ünnepelték az Idősek Világnapját október elsején.

 

Jó hangulatban telt dunai hajókiránduláson, majd közös ebéden vettek részt a volt ÁMK tornacsarnokában. A kerületi önkormányzat támogatta háromórás hajóútra a mintegy hatszáz időskorúval tartottak Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek.

A Szent Imre térről tizenkét autóbusszal érkező utasokat Csepel polgármestere üdvözölte a beszállásnál, majd a rendezvényhajón is köszöntötte a vendégeket. Elmondta: 2014 óta (a pandémia évét leszámítva) nyolcadik alkalommal szerveznek hajókirándulással egybekötött idősnapi ünnepséget a legtapasztaltabb embereknek.

 

A szépkorúak a borús időjárás ellenére is szemmel láthatóan jól érezték magukat. Közös beszélgetések, éneklések, fényképezések, s az ilyenkor szokásos táncolások tarkították a csodás panoráma mellett vezető utat és időt.

 

A kellemes sétahajózás közös ebéddel folytatódott a tornacsarnokban megterített asztaloknál, ahol már hagyományosan a csepeli mozgáskorlátozottak is bekapcsolódhattak az ünneplésbe. Borbély Lénárd polgármester külön meg is köszönte Szuhai Erika önkormányzati képviselő, szakbizottsági elnök szervező munkáját, valamint kiemelten köszöntötte a csepeli nyugdíjas közösségi élet aktív tevékenységéért évek óta munkálkodó dr. Babics Sarolta intézményvezetőt.

 

Köszöntő beszédében hangsúlyozta: kiemelt figyelmet szentelnek a kerületi időseknek kulturális és szabadidős rendezvényekkel, valamint ingyenes programlehetőségekkel is. „Önkormányzatunk mindent megtesz, hogy segítse az itt élőket. Noha egész Európában energiaválság van, mégis a legfontosabb, hogy szolidárisak és megértőek legyünk egymás iránt. Kiválóak erre az ilyen alkalmak, amikor megállhatunk egy percre, sokan összegyűlünk, a szépkorúakkal és társaikkal együtt lehetünk, mert a szeretet és az összetartozás érzése tarthat össze bennünket. Csepelen továbbra is gondoskodunk a szociális és nyugdíjas intézményeink fenntartásáról és működtetéséről. Bízom benne, hogy a kulturális élet programjait a lehetőségeinkhez képest folytassuk és megtartsuk” – tette hozzá a polgármester.

 

A késői ebédet zenés műsor követte, Suki András és zenekara muzsikált a résztvevőknek. 

 

Az eseményen készült fotók az alábbi linken keresztül tekinthetők meg!

 

(www.csepel.hu)

 

 

Még több hír Dél-Pestről

Február elsején egy hasi műtéttel megkezdődnek a műtéti beavatkozások az egynapos sebészeten a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) harmadik emeletén.
Kedves XVIII. Kerületi Nyugdíjas Pedagógusok!
A helyi támogatás egy egyösszegű, visszatérítendő, kamatmentes kölcsön ingatlan-fedezettel, amely 10 évre nyújtható.
A 2022. évben kiadott lakossági várakozási hozzájárulásának (parkolási engedélyének) érvényessége2023. január 31-én lejár!
A képviselő-testület novemberi ülésén a képviselők egyhangúlag megszavazták a csepeli lakhatási támogatás havi összegének emelését, amely tovább erősíti a csepeli szociális hálót a jelenlegi nehéz...
Soroksári bejelentés
A következő rendőrjárőr képzés 2023. február elején indul, amelyre a jelentkezési határidő: 2023. január 10. A képzés nappali rendszerű, 10 hónap időtartamú és magába foglalja a rendőrségnél töltött...
A Kispesti Rendészeti Központ új működéséről, az átmeneti gazdálkodásról és energiamegtakarítási intézkedésekről is döntött a képviselő-testület szerdán.
Jövő héten, hétfőtől elkezdik kicserélni az aszfaltburkolatokat az alábbi helyszíneken:
A csepeli önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szervezett ingyenes burgonya- és hagymaosztást.
Nemsokára kikerülnek a futtatók környékére a vadiúj négynyelvű, (magyar-angol-orosz-ukrán) táblák!
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 26/2019. (XI. 29.) Ök. sz. rendelete 61. §-a alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy...
Tavasszal találkoztak utoljára a Civil Házban a kerületi civil szervezetek képviselői.
A fővárosi közgyűlés 2022. augusztus 31-i ülésén módosította a fővárosi lakásrezsi-támogatásról szóló 30/2020. (VI. 5.) önkormányzati rendeletet, a rendelet 8. § (2) bekezdése szerint:
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata a kerületünk lakosai részére „Lakossági veszélyes hulladék gyűjtési akció”-t szervez 2022. november 12-én 9:00-13:00 óra...
A háború és a szankciók miatt kialakult, egész Európát sújtó energiaválság okán egyre több ország és egyre több vállalat vezet be rendkívüli takarékossági intézkedéseket az energiafelhasználás...
Ősszel nagy figyelmet szoktak kapni a különböző nőket és férfiakat érintő gyakori rosszindulatú daganatos betegségek megelőzését, korai felismerését szolgálató lehetőségek. Ennek keretében a...
Az FKF Zrt. tájékoztatása alapján, az idei lomtalanítási dátumokon túl már elérhető az egyes körzetek elszállítási dátumai.

A címlapról

A világzenei színtér számos világsztárja, köztük a Tamikrest,...
Csapadékos, szeles idő jön pénteken. Az északi, északkeleti tájakon...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Elindult a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram – közölte a...
Világszinten minden hetedik gyermeket érinti a depresszió vagy a...
Elindult a Budapesti Mobilitási Terv (BMT) társadalmi egyeztetése...

Könyvajánló

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO támogatásával készült „Sportágak az olimpiai programban” Nemzetközi sportágválasztó enciklopédia 2019-es megjelenése óta több mint 3000 példányban jutott el iskolákba.
Hogyan irányíthatják a vezetők az egyéneket és a szervezeteket napjaink egyre összetettebb munkahelyi kihívásainak világában?
Már magyarul is kapható a Mi című kötet.
Japán-Magyar kapcsolattörténet 1869-1913 (E-book)

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech